Távhőszolgáltatás Napja 2024

Az idei évben is egy időpontban tartottuk a Távhőszolgáltatás Napját az Erőművek Éjszakájával. Ez a nap lehetőséget adott arra, hogy megnyissuk fűtőműveinket és közösségi programokkal várjuk az érdeklődőket.

Miben tudja segíteni az AI a távhőszolgáltatás fejlődését?

A mesterséges intelligencia írása: "Miben tudja segíteni az AI a távhőszolgáltatás fejlődését?" címmel

Földgázpiaci aktualitások és a 2024/2025-ös gázévre vonatkozó földgázbeszerzés tapasztalatai

A 2010-2021 közötti időszak a magyar földgázpiacon - visszatekintve innen 2024. év végéről - konszolidáltnak nevezhető, mivel 2021-2023 között a jól ismert, igen súlyos energiaválsággal kellett megismerkedni. A leginkább meghatározó negatív élmény az árak jelentős emelkedése volt, de számos megszokott feltétel is megváltozott a piacon: előre fizetés, átvételi kötelezettség szabályainak szigorodása stb. Most 2024-ben már jóval kedvezőbb a helyzet, az árak, ha nem is tértek vissza a 2021 előtti szintre, de már nem tízszeres, „csak” kétszeres, háromszoros mértékűek. A szerződéses feltételek is javultak, újra elérték az elfogadható szintet, és mintha a verseny is kissé erősödött volna, bár azért ezen még lehetne javítani.

A magyar távhőszolgáltatás helyzete, jövőképe

A Nemzeti Energiastratégiában foglaltak alapján – az uniós törekvésekkel is összhangban – kiemelt cél az energiatakarékosság fokozása, a megújuló alapú energiatermelés arányának növelése, a települések levegőminőségének javítása. E célok elérésében – a nemzetközi trendeknek is megfelelően – kulcsszerepet kell adni a korszerű távhőszolgáltatásnak és az abban rejlő potenciál kiaknázásának. Az iparág egészének törekvése, hogy a hazai távhőszektor a meglévő adottságokra alapozva, a benne rejlő potenciállal összhangban levő, érdemi szerepet töltsön be a globális klímavédelem és a települési levegőminőség-védelem, valamint az energiafüggetlenség területén. Mindez a szektor maximális elkötelezettsége mellett, de az erőteljesen regulált környezetből adódóan csak a szabályozó szereplőkkel és a felhasználókkal partnerségben valósíthatók meg.

Kiemelkedő ügyfélszolgálat - kiemelkedő ügyfélelégedettség

Mára közhelynek számít, hogy az ügyfélszolgálat, az ügyfélszolgálati munkatárs a „cég arca”. Ennek ellenére ezt a cégek egyre több vezetője veszi figyelembe, és szervezi ennek megfelelően az ügyfélszolgálati tevékenységet. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által koordinált Felhasználói Elégedettségi Felmérés (FEF) eredményei is azt mutatják, hogy a felhasználók szolgáltatókról alkotott véleményének kialakulásában az ügyfélszolgálati munkatársakkal való találkozás során szerzett benyomások, az ügyintézés során szerzett tapasztalatok legalább olyan súllyal esnek latba, mint a szolgáltató általános műszaki szolgáltatási színvonala.

Úti jelentés a MaTáSzSz Nemzetközi Tanulmányútjáról

A MaTáSzSz (Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége) szervezésében évente megvalósuló nemzetközi szakmai tanulmányút 2024. évi helyszíne Németország volt, melyre szeptember 16. és 19. között került sor. A tanulmányút célja volt, hogy a szakmai egyeztetéseken betekintést nyerjünk, és új impulzust kapjunk a helyi távhőszolgáltatók és a szakterülethez szorosan kapcsolódó vállalkozások életébe, tevékenységébe.

Úti Jelentés a Lengyel Távhő Kereskedelmi Kamara 28. Távhőfórumáról

A 28. Lengyel Távhőfórum a Balti tenger partján fekvő Międzyzdrojében került megrendezésre, amelyen Szövetségünket Némethi Balázs, a Műszaki Bizottság vezetője képviselte.

Megmérettetés, szakmai tapasztalatcsere és a szakma ünnepe - Beszámoló a Mesterfutamról – az Ügyfélszolgálatok IV. Rangadójáról

Idén negyedik alkalommal rendeztük meg a Mesterfutamot, ami mára már nem csak egy rangos verseny, hanem emberi kapcsolódásokban bővelkedő szakmai közösség is.

Az új jogszabályi kötelezettségek teljesítésének kulcsa: IDŐ és PÁRBESZÉD

Dr. Orbán Péter (MaTáSzSz főtitkár) megnyitó beszédéből idézve a rendezvény első blokkjában olyan kérdésekkel foglalkozott a szektor, ami az elmúlt évtizedet végigkísérte, majd a második blokkban olyanokkal, amik talán a következő évtized meghatározó kihívásai lesznek. A témák jelentőségét mutatja, hogy az immáron második alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény idén már két szakmacsoportot szólított meg és mindkét napon teltházas érdeklődés volt a szektor kollégái részéről.

Hogyan tudja támogatni az MI a távhőszolgáltatók ügyfélszolgálati munkatársait?

A mesterséges intelligencia írása Hogyan tudja támogatni az MI a távhőszolgáltatók ügyfélszolgálati munkatársait? címmel