Egy baráti hangulatú, de szakmai kérdéseket tárgyaló beszélgetés lehet a magyar és a lengyel távhő szövetségek együttműködésének első állomása

 

Zakopaneban rendezte meg a Lengyel Távhő Szövetség idei évi első országos konferenciáját. A konferencia kiemelt témái voltak a lengyel távhő jövőképe, közép- és hosszútávú stratégiája, a szén szerepe, az energiastratégia.

A konferencián részt vett Erdei István is, a Távhőipari Tagozat vezetője, aki egy baráti hangulatú, de mélyen szakmai kérdéseket tárgyaló beszélgetést folytatott Jacek Szymczak úrral, a Lengyel Távhő Szövetség elnökével. Mindkét fél egyetértett abban, hogy a két ország távhő szektorának szereplői tanulhatnak egymástól, ezért a továbbiakban szorosabbra fűzi a két Szövetség az együttműködést és mindezt terveik szerint egy Együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásával is megpecsételik.

2023-ban a MaTáSzSz nemzetközi szakmai tanulmányútját Lengyelországba szervezte, majd az idei évben a lengyel távhő szövetség egy delegációja látogat hozzánk. Bízunk benne, hogy az egymás szakmai rendezvényein való kölcsönös részvétel is elősígiti majd az aktív együttműködést.