Szövetségünk tisztújító közgyűlését április 18-án tartotta. A közgyűlés által megválasztott elnökség alakuló ülésén elnöknek a BKM Nonprofit Zrt.-t (Orbán Tibor), általános alelnöknek a PÉTÁV Pécsi Távfűtő Zrt-t (Vida János), alelnöknek a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Kft-t (Horváth Attila), a Debreceni Hőszolgáltató Zrt-t (Arday Balázs) és Balogh Róbertet választotta.
Horváth Attilát a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatóját a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége az idei tisztújításon alelnökévé választotta, ennek apropóján beszélgettünk a távhőszektor helyzetéről, a szövetség működéséről, a szövetségben rejlő lehetőségekről.
"Adottság és egyúttal szerencse, hogy a szövetség tagjai nem konkurenciái egymásnak. Hasznos és jó szakmai és emberi kapcsolatok alakultak ki az elmúlt években, amelyeket mindenképpen érdemes fenntartani. Egy-egy jó gyakorlat bemutatása ösztönzést és szakmai segítséget jelenthet egy másik tagvállalatnak. Ahogy egy többeket érintő szakmai probléma megvitatása is nagyon hasznos lehet. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy a MaTáSzSz égisze alatt mára összetartó szakmai közösség jött létre, ami mindannyiunk számára értéket jelent." - mondta el Horváth Attila, a MaTáSzSz alelöne
A teljes interjú a linkre kattintva érhető el: