A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MaTáSzSz) szervezésében évente megvalósuló nemzetközi szakmai tanulmányút 2018. évi helyszíne – figyelembe véve a tagvállalatinak korábbi megkeresésünkre adott visszajelzéseit – Svédország lesz. Az utazás tervezett időpontja 2018. október 15-18-a.

 

Külföldi tanulmányútjaink célja, hogy az utazás során szerzett új tapasztalatokat, ismereteket a tagvállalati vezetők a hazai távhőszektorban kamatoztathassák, valamint, hogy a jövőre nézve hasznos külföldi kapcsolati tőkét építhessenek ki. A soron következő tanulmányutunkon a résztvevők Svédország fejlett, megújuló erőforrásokra támaszkodó energiaszolgáltatási rendszereit, valamint negyedik generációs távfűtési technológiáit ismerhetik meg közelebbről.

 

Figyelemmel a jelen- és jövőbeli magyar fejlesztési irányokra, a programot úgy állítjuk össze, hogy bemutatásra kerüljön egy 21. századi fejlett távhőrendszer, így az utazás során a résztvevők nemcsak szakmai tapasztalatot szerezhetnek, hanem lehetőséget kapnak a nemzetközi példák alapos tanulmányozására is, amit esetleg később átütethetnek a hazai gyakorlatba. A programpontok között várhatóan szerepel egy hőszivattyús fűtőmű meglátogatása, amely hűtéssel is foglalkozik, korszerű hulladékégető és bioüzemanyagon alapuló erőművek megtekintése és szakmai tapasztalatcsere távhőszolgáltatókkal és szakmai szervezetekkel.

 

A legfrissebb programtervezet megtalálható a Rendezvényeink menüpont alatt.