Kedves Tagvállalati Vezető!

A tavalyi évben útjára indított ügyfélszolgálati versenyünk győztesével, a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft-vel együttműködésben 2021. szeptember 7-9. között rendezzük meg a Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok II. Rangadóját.

A Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok Rangadója a MaTáSzSz azon szakmai programja, amelynek célja az ügyfélszolgálati szakma értékeinek és az alkalmazott jó gyakorlatoknak a bemutatása, az ismeretek bővítése és ezeknek köszönhetően az ügyfelek magasabb szintű kiszolgálása révén a távhőszolgáltatók megítélésének javítása ügyfeleik körében.

A versenyzők mellett az érdeklődőket is szeretettel várjuk a Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok II. Rangadójára, ahol a második napon a gyakorlati feladatokról készített felvételeket együttesen tekintjük meg és értékeljük ki, amely minden jelenlévő számára lehetőséget ad tapasztalatcserére, az alkalmazott jó gyakorlatok megfigyelésére.

Ezúton szeretettel meghívlak Téged és kollégáidat a Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok II. Rangadójára.

Időpont: 2021. szeptember 7-9. (kedd-csütörtök)

Helyszín: La Contessa**** Kastélyhotel és Rendezvényközpont

Cím: 3348 Szilvásvárad, Park utca 6.

A rendezvényen való részvétel díja:

  • MaTáSzSz Tagoknak:              80.000 Ft + ÁFA/fő.
  • Nem MaTáSzSz Tagoknak:    90.000 Ft + ÁFA/fő

A részvételi díj minden esetben tartalmazza a szakmai program szervezési és ellátás költségeit, valamint a társasági program költségeit. A részvételi díj független a részvétel tényleges időtartamától.

 

A versenyt a 3 tagú zsűri felügyeli:

Süvegesné Zovát Csilla, a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. értékesítési vezetője, Horváthné Szendrei Szilvia, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Fogyasztóvédelmi osztályvezetője és Dr. Birinyi Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelmi Szabályozási Osztály osztályvezetője, aki a Mesterfutam zsűri elnöke.   

A rendezvényt támogatói: a  Libra Szoftver Zrt., a Techem Kft., a Brunata ZENNER Kft. és az Ista Magyarország Kft.

 

Szállás:

Helyszín:           La Contessa**** Kastélyhotel és Rendezvényközpont

Cím:                   3348 Szilvásvárad, Park utca 6.

Egyágyas elhelyezés

bruttó 37.349 Ft/fő/éj

Kétágyas elhelyezés

bruttó 49.800 Ft/szoba/éj/2fő

Szállásfoglalás és fizetés módja

A rendezvény résztvevői a szállásfoglalást közvetlenül a La Contessa**** Kastélyhotel és Rendezvényközpont szállodán keresztül tudják megtenni az alábbi foglalási kódon: # 58545 – szeptember 07-09. és email címen: sales@lacontessa.hu. A megadott email címre küldendő szállásfoglaláson a „Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok II. Rangadója”-t jelöljétek meg hivatkozásul. Ezt követően a szálloda visszaigazolja és megküldi a szállás költségét tartalmazó számlát is.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a koronavírus elleni védekezés érdekében hozott 264/2021.(V.21.) Kormány rendelet szerint a szálloda csak védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégeket fogadhat, továbbá az egyes rendezvények az éppen hatályos rendeletekben foglaltak betartása mellett tarthatók meg, melyben többek között szerepelhet a rendezvényen résztvevők létszámának korlátozása.

Kérem, hogy a nevezéssel egyidőben a szállásfoglalásról is gondoskodjatok, a MaTáSzSz iroda csak a részvételi díjról állít ki számlát.

 

Tervezett program

2021. szeptember 7. (kedd)

10:00 - 12:00     Érkezés, regisztráció

12:00 - 14:00     Ebéd

14:00 - 14:15     Köszöntő, ünnepélyes megnyitó a versenyző csapatok résztvevőinek

14:15 - 15:00     A verseny pszichológiája előadás

15:00 - 15:15     Szünet

15:15 - 16:15     A gyakorlati versenyszámban résztvevő versenyzők számára „verseny coaching”, azaz személyre szabott felkészítő mini tréning

16:30 - 18:00     Gyakorlati verseny (szituációk felvétele)

18:00 - 22:00     Vacsora

 

2021. szeptember 8. (szerda)

10:00 - 10:10     Eligazítás a versenyzők részére

10:10 - 10:50     Elméleti verseny (levélírás)

10:50 - 11:10     Szünet

11:10 - 12:00     Elméleti verseny (szakmai teszt)

12:00 - 14:00     Ebéd

14:00 - 16:00     Új résztvevők köszöntése, szituációk közös megnézése, értékelése

16:00 - 16:30     Szünet

16:30 - 17:30     Előadások

19:30 órától       Díjátadó, műsor, gálavacsora, zene és tánc

 

2021. szeptember 9. (csütörtök) – hazautazás

 

Bízom benne, hogy a Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok II. Rangadója résztvevői között köszönthetlek majd benneteket.