2023. május 15-16-án rendezte meg Szövetségünk az I. MaTáSzSz Szakmai Fórumot, amelynek középpontjában a távhőszolgáltatókat érintő, várható jogszabálymódosítások álltak.

Közel 150 kolléga vett részt a rendezvényen, amelyen előadóinktól megismerhettük a várható jogszabálymódosításokat, a korábbi fűtéskorszerűsítési programok tapasztalatait, az egycsöves átfolyós fűtési rendszerű épületek szabályozhatóvá tételének műszaki tartalmát és korábbi tapasztalatait, valamint a díjfizetőknek nyújtandó havi szintű tájékoztatás részleteit.

Mindkét napon 4-4 előadást hallgathattunk meg, majd csoportmunka keretében kerültek az egyes előadások témái feldolgozásra. A csoportokban párbeszédek alakultak ki, a témához kapcsolódó kérdések kerültek felvetésre, álláspontok körvonalazódtak. A tartalmas és aktív csoportmunkák eredményeként létrejött közös tudásalapot a csoportvezetők aztán egy plenáris ülés keretében osztották meg minden résztvevővel.

Közös gondolkodás, aktív eszmecsere, tudásmegosztás, párbeszéd – ezek voltak a legfőbb jellemzői a 2 napos szakmai munkának, amely a csoportmunkák után kötetlen beszélgetések formájában is folytatódott. Az ezek során elmélyült vagy újonnan kialakult szakmai kapcsolatok a hétköznapokra átültetve hozzájárulnak ahhoz, hogy Szövetségünk továbbra is támogató, együttműködő, erős szakmai közösség lehessen.

Rendezvényünkről képes beszámoló közösségi média felületeinken érhető el:

https://www.youtube.com/watch?v=IX4a6i7A5Fw

https://www.facebook.com/mataszsz/posts/pfbid0353dGhd8SxiqiPZRUYAExeyVupTHi6RB7NRD6JvHrJbaS6RUzUUHGMrRUbamWdNo9l

https://www.facebook.com/mataszsz/posts/pfbid02NsWzsoBhkTshFDZo1y5PGmgtcsi8AFmAQzY2NiuMXwLyqhTYuWwMo5uFFF6vTfmsl

https://www.facebook.com/mataszsz/posts/pfbid0HzZL7KQQp5x1bGZLikuZHTqhAaDvJuQgGHTBGgAuaSoa35XBfXTsX4zTuWopmvSjl