Az idei évben Szövetségünk megrendezi az I. MaTáSzSz Szakmai Fórumot, amelynek középpontjában a várhatóan idén elinduló, a távhőszolgáltatók kötelezettségében megvalósítandó fűtéskorszerűsítési és egyedi szabályozhatósági programmal kapcsolatos elméleti és gyakorlati tapasztalatok átadása áll. Reagálva a tagi elégedettségmérésben is kimagaslóan nagy hangsúllyal megfogalmazott igényre, ezen rendezvényünk kiemelt célja, hogy támogassa a szektoron belüli egyes szakmacsoportokban a különböző tagvállalatoknál dolgozó szakemberek közötti szakmai-személyes kapcsolatok épülését egy téma, kérdéskör vagy probléma közös feldolgozása mentén.

 

A rendezvény célközönsége kiemelten az adott téma vonatkozásában a tagvállalatainknál a feladatokkal ténylegesen érintett munkatársak, mint például műszaki terület középvezetői, kivitelezési vezetők, szerelők, projektvezetők, ügyfélszolgálati vezetők, ügyfélszolgálati munkatársak, gazdasági terület középvezetői.

Annak érdekében, hogy a Szakmai Fórumon olyan kérdések merülhessenek fel, amelyekkel a munkatársak majd a kötelezettség teljesítése során a gyakorlatban fognak találkozni, fontos, hogy olyan szakemberek vegyenek részt az eseményen, akiknek ezeken a területen tényleges tapasztalatuk van. Rendezvényünk célja, hogy kifejezetten életszerű kérdéseket hozzon a felszínre, gyakorlati segítséget adjon a közös gondolkodás által a ránk váró feladatok megoldásához és ennek megvalósításához szükséges, hogy elméleti és gyakorlati szakemberek is részt vegyenek rajta.

 

A rendezvény tervezett programja:

2023. május 15.
10:00-12:00 regisztráció
12:00-14:00 ebéd
14:00-15:30 előadások
15:30-16:00 kávészünet
16:00-18:00 előadás és csoportmunka world cafe módszerrel
19:00-21:00 vacsora

2023. május 16.
9:00-10:30 előadások
10:30-11:00 kávészünet
11:00-12:30 csoportmunka world cafe módszerrel
12:30-14:00 ebéd

Ez lesz az első ilyen jellegű rendezvényünk, így az előkészítéshez, a tervezéshez szükséges, hogy reális képet kapjunk a résztvevők számáról, szakterületükről, beosztásukról. Ehhez egy kérdőívet állítottunk össze, amelyben tagvállalatonként lehet jelezni a részvételi szándékot. Terveink szerint február második felében kezdjük meg a rendezvény megszervezését.