Gazdálkodjunk tudatosan az erőforrásainkkal! Óvjuk környezetünket és egészségünket! – 3. rész

 

Napjaink egyik legnagyobb kihívása, hogy megtanuljuk erőforrásaink hatékonyabb, tudatosabb felhasználását. A probléma súlyát mutatja, hogy míg 1970-ben a globális túlfogyasztás napja december 23-án volt, 2021-ben már július 29-én elfogytak a Föld egy évre elegendő erőforrásai.

A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége elkötelezett az energiatudatosság, a környezettudatosság és az egészségtudatosság mellett. Április 22. a Föld Napja. Ehhez kapcsolódóan a következő hetekben szeretnénk néhány kiemelten fontos kérdésre irányítani a figyelmet tagvállalataink, partnerszervezeteink, az adott kérdésben jártas szakértők és weboldalak üzeneteinek továbbításával.

Sorozatunk harmadik témájaként a műanyagfelhasználás és a mikroműanyagok kérdését járjuk körbe.

Kezdetben volt a csapivíz és a nagymama által eltett szörp. Aztán jött a csatosüvegbe csomagolt üdítő és mire észbe kaptunk kartonszám pakoltuk be a bevásárló kocsiba az üdítőket és ásványvizeket. Annak, amit a boltban vettünk ¾-e műanyagba volt csomagolva, amit még beleraktunk műanyagtáskákba, hogy könnyebben cipeljük. Lett még műanyagtányér és műanyag evőeszköz is és máris ott voltak mindenhol körülöttünk az egyszer használatos műanyag eszközök.

Évente több, mint 1.500.000.000 PET palackot hoznak forgalomba Magyarországon.

„…A PET-palackok és nejlonzacskók kétségkívül kedvező megoldást jelentenek a cégeknek, ugyanis az eldobható műanyagok használatából eredő hulladék kezelését döntően a társadalomra háríthatják. Mindezért viszont bolygónk, az élővilág és mi magunk is igen nagy árat fizetünk. Az alapanyag kitermeléstől a gyártáson és használaton át a hulladékká válásig, a műanyag teljes életciklusa során szennyez. Árt az egészségünknek, a gyakran kiforratlan hulladékkezelés aránytalanul nagy mértékben sújtja a fejlődő országokban élő embereket, a fokozódó klímavészhelyzetben a műanyag pedig csak olaj a tűzre.” – Greenpeace Magyarország, 2019. december 2.

Jó, hogy ma már rá tudunk nézni erre a folyamatra és vannak bíztató jelek, hiszen mára betiltották Magyarországon is az egyszer használatos műanyag evőeszközöket és szívószálakat.

De itt van például még a mikroműanyagok problémája. Mikroműanyagnak az 5 mm-nél kisebb, a környezetbe kerülő műanyagdarabokat nevezzük. De mi a baj velük?

„…Bizonyos szennyezőanyagok képesek a műanyaghulladék felszínére is kötődni. Ennek különösen akkor van nagy jelentősége, ha a műanyagok már nem palack alakban, hanem lassú szétesésük eredményeképp nagyon kisméretű részecskékben, mikroműanyagok formájába vannak jelen.

Laboratóriumi kísérletek igazolták azok káros hatását, a szennyezőanyagok megkötődését, illetve azt a tényt, hogy a szerves szennyezőkkel kialakított kapcsolat után azokat koncentráltabb formában juttatják ez élőlények szervezetébe, így még veszélyesebbek. ” – www.mikromuanyag.hu

Ma már kutatják a mikroműanyag emberre gyakorolt hatását és ezzel párhuzamosan vizsgálják a szervezetünkben jelenlétét is. Nagyon elgondolkodtatóak a következő adatok.

Ha kimondottan az ivóvizet nézzük, egy nemzetközi tanulmány szerint évente 90 ezer darab mikroműanyag-részecskét visz be a szervezetébe az, aki főleg palackozott italokat fogyaszt. Aki pedig kizárólag csapvizet iszik, az „csak” körülbelül 4000 műanyag darabkát nyel le…” -Jurecska Laura környezetkémikus, az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszékének tudományos munkatársa, Index, 2021. 07.01.

 

Ha írásunk gondolatébresztő volt, akkor az alábbi cikkeket és oldalakat is figyelmébe ajánljuk:

https://www.greenpeace.org/hungary/sajtokozlemeny/7444/legalabb-egymilliard-pet-palack-megy-a-szemetbe-evente-kotelezo-ujratoltest-kovetel-a-greenpeace/

https://www.greenpeace.org/hungary/blog/5828/a-muanyag-karos-hatasai-melyekbe-sokszor-bele-sem-gondolunk/

https://www.greenpeace.org/hungary/blog/8460/eletbe-lepett-magyarorszagon-a-muanyagtilalom-mi-varhato-ezutan/

https://mikromuanyag.hu/Mi-az-a-mikrom%C5%B1anyag

https://index.hu/techtud/2021/07/01/jurecska-laura-interju-mikromuanyag-veszelyei-kornyezettudatossag/