Elhunyt Horváth Mihály, a FŐTÁV volt főmérnöke

 

Fájdalommal tudatjuk, hogy Horváth Mihály, a FŐTÁV volt főmérnöke, műszaki vezérigazgató-helyettese, életének 75. évében elhunyt.

 

A Budapesti Közművek az elhunytat saját halottjának tekinti - ezzel is tisztelegve és fejet hajtva személye és kimagasló, lelkiismeretes munkája előtt.

 

Horváth „Misi” 1973-tól 2007-ig dolgozott a budapesti távhőszolgáltatásban, kezdetben fejlesztő mérnökként, később az előszigetelt távhő-csővezetékeket gyártó FŐTÁV-Isorohr vállalat cégvezetőjeként, majd másfél évtizedig a FŐTÁV műszaki vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedett. Nevéhez fűződik többek között a budapesti távhőrendszerekre csatlakozó kiserőművek létesítése, számos szigetüzemű hőkörzet összekötése és kisebb kazánház kiváltása, a hőközponti szétválasztások országosan ma is egyedülálló, csaknem teljeskörű megvalósítása és Újlipótváros komplett távhő rekonstrukciója.

 

Vezetői stílusát a közvetlenség, a szelíd baráti hangnem jellemezte. Beosztottai tudását jól ismerte és elismerte, nem kételkedett a kollégáinak kiosztott feladatok megoldásának eredményeiben.

 

Horváth Mihály emlékét, és szakmai életművét – kiemelkedő munkássága és emberi nagysága előtt fejet hajtva – a távhőszakma tisztelettel megőrzi.