A MaTáSzSz 2020-ben 5. alkalommal szervez az államigazgatásban dolgozó, a távhőszektor szabályozásával, fejlesztésével, energiapolitikával, klímavédelemmel, valamint megújuló energiaforrásokkal foglalkozó szakértők számára hazai tanulmányutat.
A rendezvény célja, hogy a résztvevők átfogó képet kapjanak a távhőszektor felépítéséről és kihívásairól. Emellett lehetőségük legyen megismerni a helyi távhőszolgáltatót, valamint a hozzá kapcsolódó távhőtermelés működési környezetét, sajátosságait.
Mindezen túl a szakmai út lehetőséget ad arra is, hogy az egyes intézményekben a távhőszektorért dolgozó vezetők és munkatársak megismerhessék egymást, megerősítve és megalapozva ezzel a jövőbeni együttműködések lehetőségét.
Ahogy a korábbi években is, úgy idén is mindent megteszünk azért, hogy színvonalas, szakmai részletekben gazdag, egyben a résztvevők számára az informális kapcsolatok kialakítására is lehetőséget biztosító rendezvény valósuljon meg 2020-ban is.
A 2020-as hazai szakmai tanulmányút
helyszíne: Szeged, SZETÁV Zrt.
időpontja: 2020. szeptember 30. (csütörtök).
ELŐZETES PROGRAM TERV
08:00 Találkozó (Barázda utca 42., MaTáSzSz székház) és indulás Szegedre a MaTáSzSz által szervezett busszal
10:00 Érkezés Szegedre
10:30
- Előadás a SZETÁV-ról és a geotermális fejlesztésekről
- Odessza hőközpont megtekintése
- Ebéd a SZETÁV-nál
- Geotermális projekt megtekintése
15.00 Programzárás, indulás Budapestre
17.00 Érkezés Budapestre