2022. szeptember 6-8. között rendeztük meg a Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok III. Rangadóját a tavalyi nyertes, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt-vel együttműködésben.

A Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok Rangadója a MaTáSzSz azon szakmai programja, amelynek célja az ügyfélszolgálati szakma értékeinek és az alkalmazott jó gyakorlatoknak a bemutatása, az ismeretek bővítése és ezeknek köszönhetően az ügyfelek magasabb szintű kiszolgálása révén a távhőszolgáltatók megítélésének javítása ügyfeleik körében. 

A Mesterfutamon 9 csapat mérte össze tudását és mutatta meg emberi erényeit, amelyek együttesen járulnak hozzá ügyfeleik elégedettségéhez. A 2 napos eseményen a versenyfeladatok mellett előadásokat hallgattak meg a résztvevők, kerekasztalbeszélgetésen vehettek részt és a kötetlen programok során tapasztalatcserére is nyílt lehetőségük.

A szakmai díjazottak:

  1. helyezett: MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft.
  2. BKM Nonprofit Zrt. -  Főtáv Angyalai
  3. helyezett: Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. - Angeli Savaria

 

Legjobb teszt: MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft.

Legjobb levél: Szegedi Távfűtő Kft. – TÁVHŐSÖK

Legjobb személyes ügyfélszolgálat: MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft.

 

Az ügyfélszolgálatosok munkája rendkívül színes és összetett, a szakmai tudás mellett számos emberi erény is kell ahhoz, hogy az ügyfelek elégedettek legyenek. A Mesterfutamon szerettük volna az ügyfélszolgálaton dolgozók sokféleségét megmutatni és értékelni.

Csupajó Díj: Gödöllői Távhő Kft. - Gödöllői ügy(fél)esek

Legnyitottabb Csapat Díja: Barcika Szolg. Kft. – Hőbörgők

Napsugár Díj: PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft. - Ügyfélhívő Ügyfélhívók

Legcéltudatosabb Csapat Díja: T-SZOL Tatabányai Szolgáltató Zrt. – ZŰROLDÓK

Legrugalmasabb Csapat Díja: Veolia Energia Magyarország Zrt. – VeoLiányok

 

Gratulálunk a csapatoknak!

 

A rendezvényről további képek facebook oldalunkon érhetőek el:

https://www.facebook.com/mataszsz

A rendezvényről készült hangulatfilm itt érhető el

https://www.youtube.com/watch?v=tW2hzGuiwuA

 

Az előadások prezentációi itt érhetőek el:

https://tavho.org/tudaskozpont/eloadasok

 

Mesterfutam - Ügyfélszolgálatok III. Rangadója

Időpontja: 2022. szeptember 6-8.

Helyszíne: Hotel Lycium****-Kölcsey Központ Debrecen

 

 

A Mesterfutam - Ügyfélszolgálatok III. Rangadójának támogatója

Az ASP Hungary Kft. kisfilmje

 

 

 

A rendezvény programja

 

A fenti programban látható események -a 09.06-i vacsora kivételével - mind a Kölcsey Központban kerülnek megrendezésre, amely a szálloda közvetlen szomszédságában található, fedett átjárón közelíthető meg a szállodából. 

A rendezvényen való részvételhez kapcsolódó információk

 

Részvételi díj

  • Tagoknak 90.000 Ft+ÁFA/fő.
  • Nem MaTáSzSz Tagoknak: 180.000 Ft+ÁFA

A részvételi díj minden esetben tartalmazza a szakmai program szervezési és ellátás költségeit, valamint a társasági program költségeit. A részvételi díj független a részvétel tényleges időtartamától.

A részvételi díjak számlázása a rendezvényt követően történik 8 napos fizetési határidővel, előzetesen díjbekérőt nem állítunk ki. Tájékoztatjuk,  hogy a MaTáSzSz nem fizeti meg a részvételi díjban  szereplő étkezés ( egyes meghatározott juttatás) adóját, annak összegét a számlában részletezzük.

 

Regisztráció

 

Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 26.

A díjmentes lemondás határideje: 2022. augusztus 26.

Ezt követően csak név módosításra van lehetőség (a konferenciát érintő díjakat minden esetben meg kell teríteni). A részvételi díjak számlázása a rendezvényt követően utólag történik, előlegszámla nem kerül kiállításra.

A rendezvényen történő részvételhez szükséges az oldal alján elérhető felületen történő regisztráció mind a csapattagok, mind a kísérők, mind látogatóként érkező vendégek számára. A regisztráció a lap alján található jelentkezés indítása gomb megnyomásával kezdhető el.

 

Az alábbi információk segíthetik Önt a regisztrációban:

- A regisztrációhoz weboldalunkra történő bejelentkezés szükséges.

- Lehetőség van több résztvevő  regisztrációjára is egy bejelentkezéssel a regisztráció véglegesítése gomb megnyomásáig.

- A regisztráció akkor lesz végleges - és ezt követően már nem módosítható -, amikor a regisztráció befejezése gomb is megnyomásra kerül.

- Ezután a regisztrációról emailben visszajelzést kap.

- Amennyiben a véglegesített regisztráció után újabb jelentkezőt szeretne regisztrálni, akkor ezt egy másik email címről történő bejelentkezéssel tudja megtenni.

- A regisztrációs felület használatával kapcsolatban felmerült kérdésekben Horváth-Czeglédy Boglárka a 06-30/4642493 telefonszámon vagy a work.boglarka.czegledy@gmail.com email címen tud segítségére lenni.

 

Szállásfoglalással kapcsolatos információk

 

Helyszín:          Hotel Lycium****-Kölcsey Központ Debrecen

Cím:                4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.

 

 

Egyágyas elhelyezés     

bruttó 27.300 Ft/fő/éj

Kétágyas elhelyezés

bruttó 39.600 Ft/szoba/éj/2fő

 

Szállásfoglalás és fizetés módja 

A rendezvény minden résztvevője a szállásfoglalást közvetlenül és kizárólagosan a Hotel Lycium**** szállodán keresztül tudja megtenni az alábbi email címen: sales@hotellycium.hu!

A megadott email címre kérjük küldje el szállásfoglalását a MATÁSZSZ2022 hivatkozással. Ezt követően a szálloda visszaigazolja és megküldi Önnek a szállás költségét tartalmazó számlát is.

A kedvezményes áron történő foglalás határideje: 2022. augusztus 20. 

 

Szponzori információk

 

Rendezvényünkön és hozzá kapcsolódóan számos megjelenési felületet tudunk biztosítani támogatóink számára. A szponzorációs csomag összeállítása egyedileg történik. Ezzel kapcsolatban megkeresését várjuk a kocsis.toth.ildiko@tavho.org címen vagy a 06-20/240-6340 telefonszámon.

 

Versenyzői információk

A korábbi tapasztalatok alapján a Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok III. Rangadóját a korábbi szakmai alapokat megtartva és néhány változtatást behozva fogjuk megrendezni:

  • A gyakorlati feladatot a csapat egy tagja teljesíti, az elméleti feladatokat a csapat 3 tagja együtt teljesíti. A versenyre nevezni minimum 2, maximum 4 fős csapattal lehet. Az adott feladatban résztvevő versenyzőt vagy versenyzőket a csapatkapitány jelöli meg a feladat megkezdése előtt a Versenyszabályzatban foglaltak szerint. További póttag nevezésre nincsen lehetőség.
  • A gyakorlati feladatokról készült felvételek megtekintésére a csapattagoknak és a kísérőknek külön időpontban biztosítunk lehetőségünket. A gyakorlati feladatokat a felvételek megtekintésekor a zsűri egyesével nem értékeli szóban.
  • A versenyszabályzati itt érhető el: Versenyszabalyzat - Mesterfutam III.

Megújítjuk az előadások felépítését és arra törekszünk, hogy a lehető legtöbb lehetőséget és felületet biztosítsunk a szakmai tapasztalatcserére; a jelenlévő előadókkal, meghívottakkal kerekasztal-beszélgetésre. És mindemellett érdekes kísérőprogramokkal készülünk a versenyzők és a kísérők számára is.