Az International Journal of Sustainable Energy Planning and Management 2020. évi 28. számában jelent meg az ELTE TTK Energiaföldrajzi Kutatócsoportja egyik projektjének néhány – nemzetközi érdeklődésre is számot tartó – eredményét összefoglaló angol nyelvű tanulmány. Ennek összefoglalóját a szerzői kollektíva két tagja, dr. Munkácsy Béla és Csontos Csaba fogják bemutatni előadásukban.

 

Csontos Csaba Péter 2018-ban szerezte geográfus mester diplomáját az ELTE Természettudományi Karán. 2018-óta doktori tanulmányait folytatja. Kutatásai témája az energiaföldrajz, ezen belül figyelme főként a hibrid (több forrású) távfűtőrendszerek potenciál vizsgálatára irányul (beleértve a megújuló energiaforrások potenciál vizsgálatát, a háztartási hőigényszámításokat, az energiaszegénység feltérképezését stb.) 2018-2019 között természettudományi médiakommunikációs ismereteket is szerzett.

2017 óta elmélyült és széleskörű elméleti tudást és gyakorlati tapasztalatot szerzett az energia- és hulladékgazdálkodás, a megújuló energiaforrások, az energiatárolási lehetőségek, az energiaszegénység valamint az energiahatékonyság területén. Továbbá aktív részt vállalt a MEKH (Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal) energiatudatosság fejlesztését célzó un. „Energiakövetek” programjában. Az elmúlt években több vidéki energiaszegénység mérséklését célzó projektben vett részt. A fent említett témákban számos tudományos és ismeretterjesztő írást publikált és előadást tartott.

Az Energiaklubnál 2020 óta dolgozik, mint projektvezető. Elsősorban az energiaszegénységgel és ‑hatékonysággal összefüggő hazai és nemzetközi projekteket irányítja pl. EnPover és PowerPoor és részt vesz az Energiaklub számos más szakmai feladatának elvégzésében is.

Dr. Munkácsy Béla - tanár, okleveles környezetmenedzser, egyetemi adjunktus, ELTE:

Diplomáit az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte. Szélenergiával kapcsolatos doktori értekezését az ELTE Földtudományi Doktori Iskolájában védte meg. 1995 óta az ELTE oktatója és kutatója, az „Erre van előre” energiaföldrajzi kutatócsoport alapítója és vezetője. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének főállású adjunktusa.

https://www.media12.hu/me/hirek/44-a-megujulo-energiaforrasokon-alapulo-videki-tavfutesi-lehetosegek-terbeli-elemzese

Az előadás témáját az alábbi cikk adja, ami egy hazai mintaterületen a kistelepülési léptékű távhőrendszer bevezethetőségét vizsgálja: https://journals.aau.dk/index.php/sepm/article/view/3661/4179

Oktatási anyagok
A képzésre már nem lehet jelentkezni