Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok IV. Rangadója

 

Az ügyfélszolgálat minden cég legközvetlenebb kapcsolatépítése az ügyfeleivel. Az ügyfél akkor elégedett, ha jó ügyfélszolgálati élménye van, amihez elengedhetetlen a jó ügyfélszolgálati kolléga. De vajon milyen a jó ügyfélszolgálatos? Felkészült? Pontos és naprakész tudással rendelkezik? Együttérző? Kapcsolódó? Kedves? Határozott? Leginkább ezek mindegyike és még számos más képesség is szükséges ahhoz, hogy a távhő szektor ügyfélszolgálatait megkereső ügyfelek elégedetten távozzanak.

És mi kell ahhoz, hogy ügyfélszolgálati kollégáink jó ügyfelesek legyenek? A tudáson kívül megbecsülés és támogatás. A Mesterfutam közössége mindkettőt meg tudja adni tagjainak a verseny ideje alatt a személyes kapcsolódásokkal és aztán a mindennapokban a távoli kapcsolattartásban is.

Idén negyedik alkalommal rendeztük meg a Mesterfutamot, ami mára már nem csak egy rangos verseny, hanem emberi kapcsolódásokban bővelkedő szakmai közösség is.

 

 

A Mesterfutamon a távhőszolgáltatók ügyfélszolgálati közöségei mutatják meg tudásukat, amelyet egy 4 fős zsűri értékel.

A hagyományosan elsőként lebonyolításra kerülő feladatban minden csapat egy tagja kerül ügyfélszolgálati szituációba, amelyben egy ügyfél érkezik hozzá, akinek a kérdéseit meg kell válaszolni, problémáit meg kell oldani a rendelkezésre álló eszközökkel megadott időn belül. Az ügyfél megformálását színészre bíztuk idén is, így biztosítjuk, hogy minden versenyző pontosan ugyanazzal a helyzettel találkozzon, ugyanazzal az ügyfélkarakterrel kelljen dolgoznia. Az ügyfélszituációk felvételre kerülnek, amelyeket később a zsűri a pontozás céljából, a jelenlévők pedig a jó gyakorlatok elsajátítása érdekében megnéznek.

Két további elméleti feladat várt idén is a versenyzőkre: a tesztsor kitöltése után egy ügyféllevél megválaszolása.

A feladatokat minden versenyre a házigazda ügyfélszolgálati kollégái és vezetői állítják össze a MaTáSzSz projektvezetői felügyeletével. Mert nem csak a versenyzőknek, a feladatkészítőknek sem egyszerű a dolga, hiszen a feladatokban csak olyan elvárás és információ szerepelhet, ami országosan egységes, miközben a helyi rendeletek eltérő helyi gyakorlatokat is eredményeznek a mindennapokban.

A verseny házigazdája általában az előző nyertes, így idén a Mesterfutamot Miskolcon rendeztük, házigazdája a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. volt.    

 

A Mesterfutam az ügyfélszolgálatok szakmai megmérettetése mellett lehetőséget ad a kollégák közötti szakmai beszélgetésekre, a kapcsolatok építésére és tudásbővítésre is, így a versenyfeladatokat követően 3 előadást hallgathattak meg a részvevők, amelyet egy kerekasztalbeszélgetés követett. Itt a zsűritagok és az előadók válaszoltak a résztvevői kérdésekre és egy mély és előremutató beszélgetés alakult ki a digitalizációról és a mesterséges intelligenciáról, az abban rejlő ügyfélszolgálati és a távhő szektort értintő lehetőségekről.

És ha versenyről van szó, akkor a versenyzők mellett a legfontosabb emberi összetevő még a zsűri. A zsűri elnöke örömünkre már negyedik alkalommal Dr Birinyi Zsolt a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelmi Szabályozási Osztályának osztályvezetője volt.

A zsűri tagja volt még Horváthné Szendrei Szilvia, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály vezetője, a házigazda részéről a Süvegesné Zovát Csilla, a MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. értékesítési vezetője és a zsűri tagja volt Molnár Szilvia is, szupervízor, a Távhő Szupervíziós Program vezető trénere.

 

A rendezvény második napján az esti díjátadó gálán a szakmai díjakon kívül első alkalommal került átadásra a Farkas Szilárd Díj, amelyet a korábban a távhő szektor ügyfélszolgálatait több területen is támogató fogyasztóvédelmi szakember emlékét megidézve alapítottunk meg. A Díjat a Mesterfutam adott versenyen jelenlévő közössége adományozza a díjazottnak a Mesterfutam és a magyar távhőszolgáltatás ügyfélszolgálati közösségében betöltött szerepe elismeréséül, amelyet Mezei Antal, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. kollégája nyert.

 

A verseny díjazottjai:

Összetett I. helyezés: BKM Nonprofit Zrt.
Összetett II. helyezés: PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft.
Összetett III. helyezés: Debreceni Hőszolgáltató Kft.
Legjobb Elméleti Teszt: PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft.
Legjobb Levél: PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft.
Legjobb Személyes Ügyfélszolgálat: Debreceni Hőszolgáltató Kft.
A legcéltudatosabb csapat díja: T-SZOL Tatabányai Szolgáltató Zrt.
A Csupajó díj: Kecskeméti TERMOSTAR Kft.

 

A rendezvényen elhangzott előadások anyagai itt érhetőek el:

https://tavho.org/tudaskozpont/eloadasok

Képgalériánk közösségimédia felületünkön érhető el:

https://www.facebook.com/mataszsz

A rendezvény összefoglaló videója és a teljes díjátadó ünnepség youtube csatornánkon érhető el:

https://www.youtube.com/@magyartavhoszolgaltatoksza6395