Cégünknél elvárás, hogy minden használati melegvíz órát évente minimum 1 alkalommal leolvassuk, és a leolvasást fényképpel dokumentáljuk. Ez a múltban digitális fényképezőgépekkel és papír alapú leolvasó lapok kitöltésével valósult meg. Az így leolvasott adatok pedig kézi rögzítéssel kerültek bele a számlázó rendszerbe. Ez egy igazán összetett és hosszadalmas folyamat volt. Ezen felül a későbbi ellenőrzésnél nehézkes a papír alapú kartonok és a digitális fényképek egyeztetése.

 

2016-ben az a döntés született, hogy ezt az eljárási módot egyszerűsíteni kell. Felmerült, hogy növeljük a rádiós jeladóval felszerelt órák számát, de ez jelentős költségnövekedéssel járt volna.

Ezért, házon belül létrejött egy olyan fejlesztés, amely kiváltja a papír alapú leolvasó kartonokat, és a digitális fényképezőgépekkel történő képek készítését.

A legkézenfekvőbb megoldást választottuk, egy olyan mobiltelefonnal kezelhető felület létrehozását, amelyben könnyű a szükséges adatok rögzítése és a kényképek elkészítése.

Elkészült egy központ kezelő felület, amely napi szintű adatbázis szinkronizációval összegyűjti az összes használati melegvízóra adatait. Fogyasztó azonosítója, fogyasztó neve és címe, fogyasztási hely azonosító, mérőóra gyáriszáma, plomba gyáriszáma, legutóbbi leolvasáskor rögzített érték és a leolvasás időpontja, stb… Az így létrejött adatokból létrejön egy társasház alapú adatbázis.
A társasházhoz pedig az éves leolvasás időtartamában hozzá lehet rendelni a feladatot elvégző alkalmazottat.

Az alkalmazott egy, a cég tulajdonát képező mobiltelefonnal eltudja végezni a leolvasást.
A mobiltelefonon található felület megnyitásakor meg tudja nézni az összes hozzá tartozó társasházat, majd annak kiválasztása után azokat a fogyasztási helyeket, ahol még nem történt meg a leolvasás.
Az a cím, ahol a kollégák már elvégezték a feladatot, automatikusan kikerül a listából.

Az alkalmazott által rögzített adatok mobilinternet kapcsolaton keresztül kerülnek elküldésre, és azonnal megjelennek a központi szerveren. A központi felületen a leolvasások külön tételsorént jelennek meg, bármikor visszakereshetők és az elkészült fényképek is megtekinthetők. A fényképekre automatikusan bélyegként rákerül a fogyasztási hely azonosítója, a leolvasás időpontja, a leolvasott érték, a munkavégző neve, stb… Így azok bizonyító erejűek.

A központi felületen található adatokból egy gombnyomással ki lehet exportálni az adatokat, amelyek pedig egy import folyamattal egyszerűen beolvashatók a számlázó rendszerbe.

Ezzel a megoldással rengeteg időt és energiát spórolunk meg, és a környezetvédelmet is elősegítjük, hiszen már nem kell papírt felhasználnunk ehhez a folyamathoz.