A BKM Angyalai nyerték a Mesterfutam - Ügyfélszolgálatok IV. Rangadóját

A Mesterfutam - Ügyfélszolgálatok IV. Rangadóját a BKM Nonprofit Zrt. - Főtáv csapata nyerte. Második helyen a PÉTÁV csapata, harmadik helyen pedig Debrecen csapata végzett. A Farkas Szilárd Díjat Mezein Antalnak adományozta a Mesterfutam közössége.

10,36 százalékkal emelkedett az emissziós kvóták piaca márciusban

Március volt az első hónap az idei évben, amelyet az uniós emissziós kvóták árfolyama emelkedéssel zárt. - Pact Capital - Holt Global: Karbonpiaci összefoglaló

Erősen kezdte a hónapot az európai emissziós kvóták piaca

A januári 20,17 százalékos, illetve a februári 12,72 százalékos zuhanás után márciusban már majdnem 10 százalékkal nőtt az irányadó európai emissziós kvóták árfolyama. - Pact Capital - Holt Global: Karbonpiaci összefoglaló

Geotermikus energiaforrások távfűtéshez - megjelent pályázati felhívás

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, a Svájci Alap „Energiahatékonyság és megújuló energiaforrások” tématerületén „SM06-GEO Geotermikus energiaforrások távfűtéshez” című program komponenseinek megvalósítása érdekében pályázati felhívást hirdetett meg.

Hűtésszolgáltatási Műhelybeszélgetés a BKM Nonprofit Zrt.-nél

A MaTáSzSz Műszaki Bizottságában kiépült szakmai együttműködési hagyományok és jó kollegiális kapcsolatokra alapozva három távhőszolgáltató társaság találkozott egy szakmai eszmecsere keretében Budapesten. A BKM Nonprofit Zrt. Kalotaszeg utcai telephelyének Márványtermében tartott rendezvényen a fővárosi távhőszolgáltató azokat a tapasztalatokat és tanulságokat osztotta meg a Pécsi Távfűtő Kft. és a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. kollégáival, amelyeket az elmúlt évek során és jelenleg is futó komplex hőszolgáltatási vállalkozásai során szerzett.

12,76 százalékos csökkenéssel zárta a februárt az uniós karbonkvóta

A januári 20,17 százalékos zuhanás utám februárban tovább csökkent az uniós emissziós kvóták árfolyama. Év eleje óta már több mint 30 százalékkal csökkent az árfolyam. - Pact Capital - Holt Global: Karbonpiaci összefoglaló

Földgázbeszerzés képzés

Megjelent a a földgáz referencia költség elemeiről és számítási módszeréről szóló hirdetmény. Földgázbeszerzés képzésünket 2024. március 4-én tartjuk. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

55 euró alá esett az uniós emissziós kvóták árfolyama

Hiába január végi konszolidáció az uniós emissziós kvóták árfolyamában és a február 6-án bejelentett 90 százalékos 2040-es emissziócsökkentési cél, a februári hónap eséssel indult. Február 19-én a irányadó decemberi kontraktus árfolyama már a 2021 júliusi szintre esett vissza. - Pact Capital - Holt Global: Karbonpiaci összefoglaló

Energiaközösségek a távhőellátásban

Az előadáson szó lesz a távhő-forradalom kirobbanásának okairól, a technológia fejlődéséről, illetve jövőjéről. Ha érdekel, hogyan is alakult ki, és hova tart a Magyarországon is jól ismert fűtési technika, akkor mindenképp itt a helyed!